Egy pár perc a politikai forma strukturális átalakításáról, rendszerváltásról, Alkotmányról. Felmegy a pumpa amikor csökkentlátású mélyjobboldali a "negyvenkilences kommunista" Alkotmány megrefromálásáról és diktatúráról szónokol. Ugyanazok az emberek vannak ma is pozícióban, sőt jól meg is szedték magukat, akkor mitől rendszerváltás, mondja. Mások gengszterváltást említenek, hihetetlen cinikusan, rendszerváltás helyett. Összemosódik minden. Mi történt 89-ben és lehet-e alapja a radikáljobbos rendszerváltástagadó megközelítésnek?
Javítsunk ki egy tévedést legelőször. Volt negyvenkilences kommunista Alkotmány de kimúlt már. Történetesen a jelenleg érvényes Alkotmány 1989ben íródott. Az akkori kormányzó erők és az ellenzék konszenzusával. Tárgyalásos forradalom. Ez az az év, amire joggal büszkék lehetünk mindnyájan. Anélkül sikerült a régi és rossz politikai formát -az egyetlen párt uralmát - megváltoztatni és alapjaiban megjavítani, hogy tankok amortizálták volna rommá Budapestet. Sőt még könnygáz sem volt, még a szemét se lőtték ki senkinek. Elsőként a blokkból, megterhelve keményvonalas szockókkal, Grósszal és munkásőrökkel. Politikai kompromisszumkészség, nagyvonalúság. Ami széleslátókörűség, tisztánlátás, szép és jó megjelenhet, az akkor vezetőink és az akkori ellenzék mind megmutatta.
Elfogyott azóta úgy látszik.
Akkor a nemzetközi megítélésünk hihetetlenül magas volt. Azóta gondolkozás és szólás szabadsága van, a magántulajdon megbecsülése, piaci verseny, és politikai értelmben stabilitás van. Hogy Gyuszi Elvtárs vagy Feri Kiszvezér újból tűzközelbe kerülhet? Nem lesz általános számonkérés? Az akkori vezetők a kapcsolataikat felhasználva boldogulhatnak vállalkozóként? Benne volt, nyilvánvalóan, zárt körben megdumálták és megegyeztek. Az akkori kompromisszum tartalmazott két olyan elemet, amelyet sokan nem éreznek ma sem magukénak. Az egyik az, hogy a korábbi rendszer túlzottan szervilis kiszolgálói semmilyen szembesítéssel, elmarasztalással nem találkoztak. Sokan kérdezik: hát ezek? Miért nem lettek közfeladatok vállalásától, stb. eltiltva? Háromperhármas listák publikálva, például? A másik az, hogy a gazdasági rendszer átalakítása során a tűzhöz közel levők jól megszedhették maguk. Az úgynevezett "spontán privatizáció". Ebben a kettőben már akkor sem volt közmegegyezés - ma sincs - a munkásőrgéppisztolyoknak tett engedmény volt. Engedmény az erőnek, az évek múltával már nem legitim érv. A cseh példa ott van, tisztán láthatóan jobb mint a mienk - az az érv, hogy mi voltunk az elsők és még nem lehetett úgy csinálni, mára keveset ér.
Az elmúlt év konfliktusai ebből is sok mindent a felszínre hoztak. Ezek bizony problémák, beépítve az alkuba, mára többé-kevésbé eltemetve. Én azt szoktam mondani, felejtsük el, része volt a tárgyalásos forradalomnak, a némethi antalli kompromisszumoknak. De lesznek mások, ma is, akik jobb-bal konfliktushelyzetben - olyan esetén is aminek semmi köze már ehhez - másképp fogják látni.
Igaz a "spontán privatizáció" és igaz a számonkérések elmaradása is. De ettől már nem rendszerváltás a rendszerváltás? Előtte a politikai életet egyetlen párt, egyetlen vélemény irányította és dominálta. Egyetérteni kötelező volt. Fogadjuk tehát örömmel a vitát, az egyet nem értést, és ne várjuk, hogy gondolkozzanak és döntsenek helyettünk. A jellemzően, szinte kizárólagosan állami tulajdon mára átalakult magántulajdonná. A gazdaság irányítását átvette a piac a bürokráciától. Szólás- és véleményszabadság lett. A szabad vita és szavazás, a magántulajdon, a piac adják a lényeget.
Ne kérdőjelezzük meg a rendszerváltást és ne is szidjuk. Óriási teljesítmény volt az, főképp, ha összemérjük, hogyan "oldjuk meg" ma a sokkal kisebb gondjainkat. Egy nyugisabb időben azonban elő kellene venni a két fenti problémát és megbeszélni. Konzekvenciákat levonni. Korai most még, a könnygáz alig oszlott el. Talán egy fél év múlva. Mert ezek ott vannak és megbeszélés nélkül ott is maradnak. Minden aktuálpolitikai mozdulatot, konfliktust ennek fényében is kell értelmezni, értékelni, mérlegelni. Ha valaki érzéketlenül kezeli, nem figyel oda, tagadja létüket, a semmiből majd képen csapja váratlanul és ne csodálkozzon.
Javítsunk ki egy tévedést legelőször. Volt negyvenkilences kommunista Alkotmány de kimúlt már. Történetesen a jelenleg érvényes Alkotmány 1989ben íródott. Az akkori kormányzó erők és az ellenzék konszenzusával. Tárgyalásos forradalom. Ez az az év, amire joggal büszkék lehetünk mindnyájan. Anélkül sikerült a régi és rossz politikai formát -az egyetlen párt uralmát - megváltoztatni és alapjaiban megjavítani, hogy tankok amortizálták volna rommá Budapestet. Sőt még könnygáz sem volt, még a szemét se lőtték ki senkinek. Elsőként a blokkból, megterhelve keményvonalas szockókkal, Grósszal és munkásőrökkel. Politikai kompromisszumkészség, nagyvonalúság. Ami széleslátókörűség, tisztánlátás, szép és jó megjelenhet, az akkor vezetőink és az akkori ellenzék mind megmutatta.
Elfogyott azóta úgy látszik.
Akkor a nemzetközi megítélésünk hihetetlenül magas volt. Azóta gondolkozás és szólás szabadsága van, a magántulajdon megbecsülése, piaci verseny, és politikai értelmben stabilitás van. Hogy Gyuszi Elvtárs vagy Feri Kiszvezér újból tűzközelbe kerülhet? Nem lesz általános számonkérés? Az akkori vezetők a kapcsolataikat felhasználva boldogulhatnak vállalkozóként? Benne volt, nyilvánvalóan, zárt körben megdumálták és megegyeztek. Az akkori kompromisszum tartalmazott két olyan elemet, amelyet sokan nem éreznek ma sem magukénak. Az egyik az, hogy a korábbi rendszer túlzottan szervilis kiszolgálói semmilyen szembesítéssel, elmarasztalással nem találkoztak. Sokan kérdezik: hát ezek? Miért nem lettek közfeladatok vállalásától, stb. eltiltva? Háromperhármas listák publikálva, például? A másik az, hogy a gazdasági rendszer átalakítása során a tűzhöz közel levők jól megszedhették maguk. Az úgynevezett "spontán privatizáció". Ebben a kettőben már akkor sem volt közmegegyezés - ma sincs - a munkásőrgéppisztolyoknak tett engedmény volt. Engedmény az erőnek, az évek múltával már nem legitim érv. A cseh példa ott van, tisztán láthatóan jobb mint a mienk - az az érv, hogy mi voltunk az elsők és még nem lehetett úgy csinálni, mára keveset ér.
Az elmúlt év konfliktusai ebből is sok mindent a felszínre hoztak. Ezek bizony problémák, beépítve az alkuba, mára többé-kevésbé eltemetve. Én azt szoktam mondani, felejtsük el, része volt a tárgyalásos forradalomnak, a némethi antalli kompromisszumoknak. De lesznek mások, ma is, akik jobb-bal konfliktushelyzetben - olyan esetén is aminek semmi köze már ehhez - másképp fogják látni.
Igaz a "spontán privatizáció" és igaz a számonkérések elmaradása is. De ettől már nem rendszerváltás a rendszerváltás? Előtte a politikai életet egyetlen párt, egyetlen vélemény irányította és dominálta. Egyetérteni kötelező volt. Fogadjuk tehát örömmel a vitát, az egyet nem értést, és ne várjuk, hogy gondolkozzanak és döntsenek helyettünk. A jellemzően, szinte kizárólagosan állami tulajdon mára átalakult magántulajdonná. A gazdaság irányítását átvette a piac a bürokráciától. Szólás- és véleményszabadság lett. A szabad vita és szavazás, a magántulajdon, a piac adják a lényeget.
Ne kérdőjelezzük meg a rendszerváltást és ne is szidjuk. Óriási teljesítmény volt az, főképp, ha összemérjük, hogyan "oldjuk meg" ma a sokkal kisebb gondjainkat. Egy nyugisabb időben azonban elő kellene venni a két fenti problémát és megbeszélni. Konzekvenciákat levonni. Korai most még, a könnygáz alig oszlott el. Talán egy fél év múlva. Mert ezek ott vannak és megbeszélés nélkül ott is maradnak. Minden aktuálpolitikai mozdulatot, konfliktust ennek fényében is kell értelmezni, értékelni, mérlegelni. Ha valaki érzéketlenül kezeli, nem figyel oda, tagadja létüket, a semmiből majd képen csapja váratlanul és ne csodálkozzon.
Utolsó kommentek