Deák Ferenc, valahol, egy másik univerzumban.
Ott volt március 15.én, az ellenforradalom kitörésekor, sőt az utána következő évben is látták ittott feltűnni Kossuth követői között, de szerepet nem nagyon vállalt, és talán csak pletyka, hogy ott volt egyáltalán. Feltűnt azonban Windishgraetz seregében, tulajdonképp velük jött Pest-Budára a márciusi eseményeket követően. A Bécsben nyomott Magyar Tartományi Hírmondó adott hírt a császári csapatokkal való megérkezéséről. Hamarosan ki is nevezték a Magyar Tartomány teljhatalmú helytartójává, amit megszakítás nélkül töltött be az elkövetkezendő negyven évben.
Első intézkedései között a márciusi ellenforradalom és az azt követő sajnálatos események felelőseinek felkutatása volt. A szükséges szervezethez a hófehér egyenruhát és karabélyt a császári seregek biztosították. Munkáját azonban mértékletesen végezte, alig 250-300 úgynevezett "honvédtisztet" (köztörvényes bűnözőt), valamint az ellenforradalmi "Batthyányi kormány" tisztviselőit végeztette ki, főképp az aradi vár börtönében. Kegyelemben részesített azonban majdnem száz olyan, Haynau által valószínűleg kivégzésre javasolt személyt, mint például Wittner Mátyás őrmester, a 13. nemzetőr zászlóaljból. Sokan külföldre menekültek, de az 1854es amnesztia miatt a kápolnai és pákozdi vérengzések, valamint az isaszegi lincselés aktív résztvevői általában megúszták hat év könnyű fegyházzal.
Őfelsége a Császár születésnapján hatalmas - de talán kissé megfélelmített - tömegek vonultak Pest utcáira, ezúton is demonstrálva Ausztria Császárság Magyar Tartományának hűségét.
A kivégzések és megtorlások után, a Császárőrség megszervezésével a nyugodt és békés konszolidáció évei következtek. Bár a gazdaság pangott, az ország lemaradt Angliához vagy Németországhoz viszonyítva, bárki - ha befogta a pofáját - nyugodt és biztonságos életet élhetett.
Mikor Ausztria Császárság átalakult Osztrák-Cseh Monarchiává, a Magyar Tartomány számára is új lehetőségek nyíltak meg. A fejlett iparral - amellyel a Tartomány sajnos nem bírt - rendelkező részektől felvett kölcsönök által nyugalom, gulyás és a biztonság jóléte köszöntött be, és a munkamorált sem kellett komolyan venni. Valóban, a Magyar Tartomány lett - Deák Ferenc helytartónak köszönhetően - a legvidámabb és leglustább barakk az Osztrák-Cseh Monarchián belül. A szabadság a lehetőségekhez képest óriási volt, a kor kiemelkedően tehetséges mulattatója, Hoffmann Géza odáig mehetett, hogy Ő Császári Fensége rovására is elsüthetett egykét poént - előre egyeztetve persze. Sokan nosztalgiával - lássuk be jogos nosztalgiával - emlékeznek ezekre a boldog békeévekre.
A kölcsönöket sajnos nem sikerült törleszteni. Még nagyobb gond, hogy kitört az első világháború, így a Tartomány eladósodása katasztrofális mértéket öltött. Deák halála után a pénzügyi gondokból csak keménykezű Bokroffy "Bokros" Lajos tartományi pénzügyi biztos áldatlan de hasznos tevékenysége révén sikerült kikapaszkodni. A háború elvesztése után a Magyar Tartományt sajnos felosztották a Monarchia utódállamai között.
Elismerve, hogy Deák hibázott itt-ott, ugyan ki tudna azok között a körülmények között bölcsebb és jobb alternatívát mutatni? Miért lenne már áruló? Méghogy dacos passzív ellenállást tanusítani.. mire lett volna az jó? Hogy talán, emiatt később jobb alkut is köthetett volna... nevetséges. Együtt kellett működni. A "szabadásgharcot" elvesztettük. Mit lehetett tenni. A tartomány nem maradhatott fenn, ez történelmi szükségszerűség.
Deák puritán és egyszerű ember volt, elnyerve ezzel sokak személyes rokonszenvét. Pedig jó nagy vagyont harácsolhatott volna össze magának.
Akik egy Osztrák-Magyar Monarchia lehetőségét, és ezzel valamifajta homályos ipari kibontakozást, sőt Budapest egymilliós várossá (!) fejlődését vizionálják, délibábot kergetnek. Netán földalattit is építhettünk volna, mint London - ugyan már, komoly emberek vagyunk végtére. Deák Ferenc realista politikus volt, aki adott körülmények között a lehetséges maximumot hozta ki. Szemét aki leárulózza.
Ahogy Moldoffy György, az egyáltalánnemelfogult Deák könyv írója kiválóan le is írta. És hát senki se fehér de nem is fekete. István a király se. Igazságos Mátyás se. Na ugye. Ne tessék már - ezt a másik - Deákot sárbafikázni.
Ott volt március 15.én, az ellenforradalom kitörésekor, sőt az utána következő évben is látták ittott feltűnni Kossuth követői között, de szerepet nem nagyon vállalt, és talán csak pletyka, hogy ott volt egyáltalán. Feltűnt azonban Windishgraetz seregében, tulajdonképp velük jött Pest-Budára a márciusi eseményeket követően. A Bécsben nyomott Magyar Tartományi Hírmondó adott hírt a császári csapatokkal való megérkezéséről. Hamarosan ki is nevezték a Magyar Tartomány teljhatalmú helytartójává, amit megszakítás nélkül töltött be az elkövetkezendő negyven évben.
Első intézkedései között a márciusi ellenforradalom és az azt követő sajnálatos események felelőseinek felkutatása volt. A szükséges szervezethez a hófehér egyenruhát és karabélyt a császári seregek biztosították. Munkáját azonban mértékletesen végezte, alig 250-300 úgynevezett "honvédtisztet" (köztörvényes bűnözőt), valamint az ellenforradalmi "Batthyányi kormány" tisztviselőit végeztette ki, főképp az aradi vár börtönében. Kegyelemben részesített azonban majdnem száz olyan, Haynau által valószínűleg kivégzésre javasolt személyt, mint például Wittner Mátyás őrmester, a 13. nemzetőr zászlóaljból. Sokan külföldre menekültek, de az 1854es amnesztia miatt a kápolnai és pákozdi vérengzések, valamint az isaszegi lincselés aktív résztvevői általában megúszták hat év könnyű fegyházzal.
Őfelsége a Császár születésnapján hatalmas - de talán kissé megfélelmített - tömegek vonultak Pest utcáira, ezúton is demonstrálva Ausztria Császárság Magyar Tartományának hűségét.
A kivégzések és megtorlások után, a Császárőrség megszervezésével a nyugodt és békés konszolidáció évei következtek. Bár a gazdaság pangott, az ország lemaradt Angliához vagy Németországhoz viszonyítva, bárki - ha befogta a pofáját - nyugodt és biztonságos életet élhetett.
Mikor Ausztria Császárság átalakult Osztrák-Cseh Monarchiává, a Magyar Tartomány számára is új lehetőségek nyíltak meg. A fejlett iparral - amellyel a Tartomány sajnos nem bírt - rendelkező részektől felvett kölcsönök által nyugalom, gulyás és a biztonság jóléte köszöntött be, és a munkamorált sem kellett komolyan venni. Valóban, a Magyar Tartomány lett - Deák Ferenc helytartónak köszönhetően - a legvidámabb és leglustább barakk az Osztrák-Cseh Monarchián belül. A szabadság a lehetőségekhez képest óriási volt, a kor kiemelkedően tehetséges mulattatója, Hoffmann Géza odáig mehetett, hogy Ő Császári Fensége rovására is elsüthetett egykét poént - előre egyeztetve persze. Sokan nosztalgiával - lássuk be jogos nosztalgiával - emlékeznek ezekre a boldog békeévekre.
A kölcsönöket sajnos nem sikerült törleszteni. Még nagyobb gond, hogy kitört az első világháború, így a Tartomány eladósodása katasztrofális mértéket öltött. Deák halála után a pénzügyi gondokból csak keménykezű Bokroffy "Bokros" Lajos tartományi pénzügyi biztos áldatlan de hasznos tevékenysége révén sikerült kikapaszkodni. A háború elvesztése után a Magyar Tartományt sajnos felosztották a Monarchia utódállamai között.
Elismerve, hogy Deák hibázott itt-ott, ugyan ki tudna azok között a körülmények között bölcsebb és jobb alternatívát mutatni? Miért lenne már áruló? Méghogy dacos passzív ellenállást tanusítani.. mire lett volna az jó? Hogy talán, emiatt később jobb alkut is köthetett volna... nevetséges. Együtt kellett működni. A "szabadásgharcot" elvesztettük. Mit lehetett tenni. A tartomány nem maradhatott fenn, ez történelmi szükségszerűség.
Deák puritán és egyszerű ember volt, elnyerve ezzel sokak személyes rokonszenvét. Pedig jó nagy vagyont harácsolhatott volna össze magának.
Akik egy Osztrák-Magyar Monarchia lehetőségét, és ezzel valamifajta homályos ipari kibontakozást, sőt Budapest egymilliós várossá (!) fejlődését vizionálják, délibábot kergetnek. Netán földalattit is építhettünk volna, mint London - ugyan már, komoly emberek vagyunk végtére. Deák Ferenc realista politikus volt, aki adott körülmények között a lehetséges maximumot hozta ki. Szemét aki leárulózza.
Ahogy Moldoffy György, az egyáltalánnemelfogult Deák könyv írója kiválóan le is írta. És hát senki se fehér de nem is fekete. István a király se. Igazságos Mátyás se. Na ugye. Ne tessék már - ezt a másik - Deákot sárbafikázni.
Utolsó kommentek