Tomcat még előzetesben. Pedig a harcok elcsitulásával a hadifoglyokat elengedik. És Paizs Miklós is beugrik párhuzamként. Világnézetben ég és föld. Adott két tehetséges ember, akik provokatívan viccelődnek. Egyik az egyik, másik a másik oldalon, kiki a maga helyén. A történet, a fejlődés, pontosabban visszafejlődés mégis ugyanaz. Először nem veszi a fáradtságot, hogy rendesen utánanézzen.  Majd eltéveszti, úgy véli, a düh, a túlzás önmagában elég. Minden látható ok nélkül, a változás alattomos lassú és észrevehetetlen, mint a rák. És egyszercsak, még ugyanazt mondja de már nem provokatív és nem vicces. Kiszámíthatóan tendenciózus, a hátrányai kettősek. Egyrészt keményen megszívja a "szemét cenzúrával", a "politikai üldöztetéssel" szemben. Másrészt, ami még súlyosabb, az addig brilliáns dolog egyszercsak lecsúszik a harmadrangú középszar szintjére. Szerencsétlen idióták.

A tehetséges kifejezés Miklósra talán jobban is áll. A magyar nemzeti hiphop eredeti és zseniális volt. Volt alkalom elmondani már: a provokatív gúnyos - cinikus - stílus nagyon is oké. Csakhogy itt van talán a legkritikusabb keskeny ösvény. Ha a egyszercsak a tisztességes utánanézésre nincs idő és a stílus hajtja a tartalmat. Vagy téveszt a stílusban.

Ha valaki azt gondolja, hogy az éhezőkön segíteni kell, és leírja vércinikusan, kőkemény szavakkal, hogy a szegény gyerekeket meg kell enni, mert finom és mert úgy humánus, az brilliáns szatíra. Ha valaki utálja és lenézi a főnökét és elmondja, hogy az üzleti hatékonyság növelése miatt ki kell irtani, az már roppant alacsonyszintű.  Megvan a düh, a cinizmus, túlzás, de nem pont az ellenkezőjét írja annak, amit gondol, hanem csak túlzásba viszi. És nem rejti bele, valahová, hogy szerinte tulajdonképp mi is a teendő. Csodálkozik, ha utóbbit sokan összetévesztik a sima taplósággal. A lusta és tehetetlen főnök esetében jobb elővenni példának okáért egy Sztálint dicsőítő verset, és annak utánérzését legyártani. Itt tévedtetek először.

A politikában első a tartalom. Az álláspont és javaslat, amit a kormányoldal képvisel, valamint a kritika és ellenvetés, amit az ellenzék hangoztat. Az ember másodszorra jön. Ha már elköteleztétek magatokat egyik vagy másik oldal mellett, akkor sem szabad kizárólag a másik oldalon álló, másféle véleményt mondó embert megcélozni. És a tartalmat abszolút figyelmen kívül hagyni eközben. Még akkor sem, ha történetesen az az ember ad a kritikára alapos okot. Itt tévedtetek másodszor.

A cinizmus, a könyörtelen túlzás, a düh kell de nem elég. Jó a szatíra akkor, ha a célpontnak a végén több oka van szégyenkezni mint az alkotónak. Ez rátok kettőtökre nem áll. Ha valakivel nem értetek egyet, akkor nektek mindent lehet. Személyében sérteni, tojással dobálni. Netalán füstbombázni, Tamás, mert hobbikertész mégse vagy. A szólásszabadságnak semmilyen korlátja nincsen, szerintetek. Vagyis nem úgy általában, csakis és kizárólag a ti szólásszabadságotok, az legyen korlátlan mindenekfelett. Az sem baj, ha a másik érzéseit, privát zónáját, jogait - akár alkotmányos jogait - sérted. A törvényesség határán egyensúlyozol, azzal cicázol, letegezed. Itt tévedtetek harmadszor.

A válaszott ösvény keskeny és büntet, kedves Tamás, kedves Miklós. Nem érted, hogy az etika az író, az alkotó érdékét szolgálja elsősorban. Lehet a határait feszegetni, viccelődni vele, tiszteletlenkedni satöbbi.

Tágabb értelemben ugyanilyen lúzer ma, aki árpádsávos zászló alatt gyurcsánytakarodjot ordibál. Vagy aki lefasisztázza ugyanezeket. Aki túloz, aki a másik oldalt képviselő személyre céloz a tartalom helyett, az ugyanerre az ösvényre lépett. Barátom, nézz fel egy pillanatra. Hova jutott Tomcat. Mit ért el Miklós.

Aki szívből és őszintén lesajnálja az etikát, elrugaszkodik a realitástól, eltéveszti a mércét, bizony így jár sokszor. Középszintűt alkot. És meg is szívja. Szerencsétlen lúzer. Nem a szemét cenzúra miatt van. Nem is a politikai üldöztetés miatt. Hanem mert a túlzás, a "provokatív gúny" nevű farok csóválja az alkotó embert, pedig fordítva kellene.